Közélet

LETARTÓZTATTÁK AZT A FÉRFIT, AKI ELTÖRTE A RAJTA SEGÍTENI AKARÓ MENTŐS KEZÉT

Csütörtökön letartóztatták azt a férfit, aki egy hete hajnalban rátámadt az őt ellátó mentősre Baromállás dűlőn.

Múlt csütörtökön egy asszony kihívta a mentőket Baromállás dűlői otthonába, ahová egy vérző, összevagdosott férfi ment be. A mentősök kiérkezésük után bementek a házba, ahol látták, hogy a férfi kezén egy vágott seb van és nagyon vérzik. A férfi részeg volt és ellenkezett, ennek ellenére a mentős el tudta látni, mentőautóba ültette, hogy kórházba vigyék. Ekkor a férfi dulakodni kezdett a mentőápolóval, többször meglökte, ami által mindketten a földre estek a nyitott kocsi hátsó részéről. A részeg férfi a földön hátra húzta a mentőápoló kezét, és addig feszítette, amíg kézfeje eltört. Ezt a mentős üvöltve elmondta a férfinak, aki erre elmenekült. Később az őt elfogó rendőrökkel is kiabált.

A letartóztatott férfi különös visszaesőnek számít, korábban 12-szer volt büntetve, így a bíróság szerint tartani lehet attól, hogy ha szabadlábon védekezhet, újabb bűncselekményt követ el, illetve a tanúkat megfélemlíti.

Forrás/fotó: origo.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close