Gazdaság
REKORDÉVET ZÁRT A DIÁKHITEL

Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege.
A tavaly kötött új szerződések több mint kétharmadát a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz tette ki. A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett – tájékoztatott Magyar Péter vezérigazgató.
Hozzájárult a rekordmértékű kihelyezéshez, hogy 2020 augusztusától a kormány döntése szerint a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető nagysága.
Magyar Péter az idei évre újabb csúcsot vár a kihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése nyomán. E hitelek május 31-től igényelhetők teljesen online módon a Diákhitel Központnál. A kamatmentes Képzési Hitel 2-ből – ahogyan a Diákhitel 2-ből is – a képzési költségek egésze fedezhető. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású lesz, 1,99 százalékos kamat mellett, a havi maximális nagysága 150 ezer forint. Ez azoknak nyújt majd nagy segítséget, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben.
Forrás: magyarhirlap.hu, fotó:atv.hu