Gazdaság

MÁTÓL EGYSZERŰBB TÁMOGATÁST IGÉNYELNI AZ E-KERÉKPÁRRA

Április 6. és 9. között a korábbinál is egyszerűbb feltételekkel nyújthatók be a támogatási igények, a pályázat ötödik szakasza kedd reggel 8 órakor indult el – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta, a kormány két év alatt összesen mintegy egymilliárd forintos kerettel támogatja az e-biciklik beszerzését.

A támogatás maximális mértéke a vételár fele, pedálszenzoros rásegítésű kerékpároknál legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpár vásárlásánál pedig 150 ezer forint.

Schanda Tamás hozzátette: a támogatások mielőbbi utalása érdekében idén tavasztól egyszerűsödött az elszámolások folyamata. Így már nem szükséges benyújtani – tehát megkötni sem – az adásvételi szerződést, a tapasztalatok alapján ez generálta a legtöbb hiánypótlást. Így az ügyintézés ideje rövidül, és jelentősen gyorsítható a kifizetés.

Összesen 15 ezer kiépített vagy kijelölt kerékpárúttal teszik biztonságosabbá és vonzóbbá a biciklizést az iskolába, munkába járók és a kirándulók, nyaralók számára is 2030-ig.

Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: flowcycle.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close