Közélet
KOMÁROM ESZTERGOM MEGYÉBEN IS LESZ OLTÓBUSZ!

Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos hétfőn. Müller Cecília elmondta, továbbra is a brit mutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok.
Közölte, a háziorvosok mellett a járvány kezelésében dolgozó valamennyi orvosnak lehetővé tették a favipiravir gyógyszer felírását, amely szavai szerint “életeket menthet, megelőzhető általa a kórházba kerülés”. Kérte, hogy az orvosok éljenek a készítmény rendelésével, és akinek felírják, pontosan tartsa be a gyógyszerszedési előírásokat.
Az országos tisztifőorvos szólt arról is, hogy Nógrád megye kistelepülésein honvédségi oltóbuszok segítségével is oltják az előzetesen regisztráltakat. Az oltás öt busszal folytatódik Nógrádban, néhány nap múlva pedig már Komárom-Esztergom megyében is.
Forrás: MTI, fotó: varosikurir.hu