Közélet

KÉZSEBÉSZETI BRAVÚRT HAJTOTTAK VÉGRE BUDAPESTEN EGY HÁROMÉVES IKERPÁRON

Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár: Zalán és Zsombor új kezet kaptak – a két kisfiú ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával született. Hetthéssy Judit kézsebész nyilatkozott az orvosi sikerről.

Az Apert-szindróma nevű ritka genetikai betegség nagyjából a terhesség második trimeszterének elejétől mutatható ki. Az ikreknél is a 18. heti genetikai ultrahang kimutatta a rendellenességet. A szülőknek már ekkor javasolták, hogy még a születés előtt konzultáljanak kézsebésszel, hiszen minél hamarabb megkezdődnek a korrekciós műtétek, annál nagyobb az esély egy hétköznapi, önálló életre.

Hetthéssy Judit elmondta: nemcsak a csontokat kellett szétválasztani, hanem lágyrészeket is pótolni kellett. Az egyéves születésnapjuk és egy-egy koponyaműtét után végezték el az első kézműtétet. Az ikrek hüvelykujján bőr-, a többi ujjon csontösszenövés volt, ezért elsőként a hüvelykujj leválasztását, majd az ujjközök felszabadítását végezte el a csapat. Az ikrek műtétjében is több olyan kézsebész vett részt, akiknek nagy gyakorlatuk van a kézfejlődési rendellenességek terén.

Zsombor és Zalán május 29-én töltik be harmadik életévüket, és eddig 4-4 kézműtéten estek át. Az egyetemi adjunktus azt mondja, a gyerekekre még 2-2 kézsebészeti beavatkozás vár, viszont a korrekciós műtéteknek köszönhetően nem lesznek kiszolgáltatva, önálló életet élhetnek. Ősszel óvodába mennek, mindenben ugyanúgy részt vehetnek, mint óvodás társaik, kisiskolásként pedig az írástanulás lehetősége is biztosított a számukra.

 

Forrás, fotó: index.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close