Közélet

BECSÜLETSÉRTÉS VÉTSÉGÉBEN BŰNÖSNEK TALÁLTÁK, ÉS PRÓBÁRA BOCSÁTOTTÁK G. ZSOLTOT

Schmidt Csaba közszereplő közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint az elmúlt években sok valótlan és becsületsértő cikk jelent meg róla, és a családjáról egy helyi portálon. Azonban mostanra a politikus – teljesen érthető okokból – megelégelte nyilvános lejáratását, és az egyik róla megjelent cikk ügyében bírósághoz fordult.

A bíróság másodfokon kimondta, hogy:
„G. Zsolt vádlott a fenti tényállásban írt cselekményével mindezek alapján elkövette a Btk. 227 paragrafus (1) bekezdés a, és b, pontjába ütköző becsületsértés vétségét” ,
„ G. Zsolt .., bűnös becsületsértés vétségében. Ezért bíróság a vádlottat 1 év időtartamra próbára bocsátja.”

Schmidt Csaba kiemelte: bízik benne, hogy ezentúl a blog írói jobban átgondolják, hogy kiről mit jelentetnek meg. Elmondása szerint G. Zsolt felesége a városnak dolgozott a polgármestersége idején, bármit is írt férje. „Ez a szabadság azonban nem adhat alapot egyetlen ember becsületének a lejáratására vagy akár alaptalan állítások megfogalmazására. Rajtunk múlik, hogy városunkban hogyan alakul a közbeszéd, ehhez vert le a földbe egy erős cölöpöt a bíróság.”

Az ítélet alapot ad arra, hogy a frakcióvezető sérelemdíjat is kérjen, amit, ha a bíróság megítél neki, akkor azt két alapítvány a Tatabánya Város Bölcsődéseiért Közalapítvány, valamint az Alsógallai Óvoda alapítványának ajánl fel.

Forrás: Facebook/Schmidt Csaba, fotó: unsplash

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close