Gazdaság

MÁRCIUS 17-ÉN DÖNT A KORMÁNY A KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁSOKRÓL

Gulyás Gergely március 4-én jelentette be, hogy újabb korlátozások lépnek életbe Magyarországon a járvány elleni védekezés keretében március 8-ától, két hétre (március 22-ig), kivéve az oktatási intézmények esetében, ott április 7-ig él a zár. A 10 pontból álló intézkedéscsomag ismertetése mellett az is kiderült már ekkor, hogy a március 15-i ünnepnap utáni első kormányülésen, március 17-én dönt a kormány az újraindításról, annak esetleges szakaszairól.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője egy szombati interjújában előrevetítette, hogy akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be.

Szlávik János belgyógyász, infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa (aki az Operatív Törzs tagja is) többször fogalmazott úgy a napokban, hogy nem szerencsés most a nyitáson gondolkodni, mert nagyon nehéz hetek jönnek, a vírus április-májusban lesz leszálló ágban.

Üzenetértékű volt Orbán Viktor vasárnap reggeli interjúja, amiben a miniszterelnök azt mondta: jelenleg még nem lehet megmondani, mikor lehet újranyitni. “Ha valaki meg tudja mondani, mikor lehet újranyitni, attól kérjük el tőle a heti lottószámokat is” – fogalmazott.

Forrás: portfolio.hu, fotó: terezvaros.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close