Gazdaság

FOLYAMATOS LAKÁSÉPÍTÉSI MEGRENDELÉSEKRE SZÁMÍTANAK AZ ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK

A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

Koji László a vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti. További 10 ezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el. A szakember szerint kapacitásbővítés nélkül a lakásépítő cégek további 10 ezer lakásra tudnának leszerződni. Ennek 55 százaléka közvetlenül a lakossági megrendelőktől, 45 százaléka ingatlanfejlesztőktől várható.

Az összefoglaló szerint csökkentené a lakásépítési kapacitást, ha a kivitelezők nagy része leszerződne más magasépítési projektekre, például lakásfelújításra, logisztikai, irodai, kereskedelmi, közösségi létesítmények építésére. Bővülést eredményezhet viszont, ha az építőipar jelentősen növelné a hatékonyságát. Ha ez megvalósul, 2025-ben 38 ezer lakás is elkészülhet.

Forrás: MTI, fotó: profit7.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close