Közélet
KARÁCSONYÉK ELNYELTÉK A VENDÉGLÁTÓSOK BÉRTÁMOGATÁSÁT
Hiába az állami segítség, a főváros inkasszózta az iparűzési adóelőleget

Amint megérkezett a novembertől négy hónapra megítélt, egyösszegű bértámogatás a budapesti vendéglátósokhoz, a Fővárosi Önkormányzat több munkaadó cég számlájáról százezres, milliós nagyságrendű összegeket emelt le – olvasható a Magyar Nemzetben.
Felháborító, arcátlanul arrogáns húzás belerúgni a veszteségektől földön fetrengő vállalkozókba és több ezer fővárosi munkavállalóba” – jelentette ki a lapnak Kovács László. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke arra hívta fel a figyelmet: tagjaik közül több cég jelezte, hogy a nemrégiben beérkezett egyösszegű ágazati bértámogatásokból éppen aktuális lenne a fizetések rendezése. Azonban a számlatulajdonosok megdöbbenve tapasztalják, hogy a pénzeiket megcsapolta a főváros azon a címen, hogy elmaradt az érintettek 2020-as évre szóló iparűzési adóelőlegeinek befizetése.
Az ipartestület elnöke szerint az előlegfizetés tavaly ősszel volt aktuális, de a vendéglátósok akkor kérték Budapest önkormányzatától, hogy méltányossági alapon ne a megszokott módon, az előző évi közteher alapján állapítsák meg a 2020-as előleget, mivel az a vírus uralta forgalom alapján egész biztos, hogy feleslegesen túlterheli az egyébként is vergődő cégeket. Kovács László hangsúlyozta: a szakma mélyen megdöbbent azon, hogy miközben hónapról hónapra a kormánnyal közösen harcolnak a vendéglátás megmentéséért, a Karácsony Gergely vezette városvezetés nemhogy támogatást nyújtana, hanem elszedi az állam által megítélt segítséget is a munkavállalók fizetéséből.
Fotó: pestisracok.hu