
A társasházak fűtéskorszerűsítésének állami forrására március 16-ától lehet pályázni. Schmidt Csaba fideszes önkormányzati képviselő a T-Szol Zrt. épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón bejelentette: kezdeményezi, hogy a város további 20 százalékkal támogassa a beruházást elvégzőket.
A városi társasházak több mint felében még nem végezték el a mérhetőség és szabályozhatóság kiépítését, emiatt jelentős energia megy kárba, pedig összesen 23 ezer tatabányai ingatlanról van szó. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatot ír ki a társasházak fűtéskorszerűsítésének támogatására. Az állami forrásra március 16-tól lehet beadni a dokumentumokat, és 50 százalékos támogatást biztosít. Ez lakásonként legfeljebb 400 ezer forintot jelent. A program részeként a szabályozhatóság és a mérhetőség kiépítése mellett lehetőség van az elöregedett rendszerek cseréjére is.
„Tatabánya már több mint tíz éve támogatja a társasházak fűtési rendszereinek korszerűsítését, ezért azt javaslom, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a város adjon kiegészítő támogatást” – mondta el Schmidt Csaba, aki hozzátette: kezdeményezi, hogy a város a társasházaknak biztosítson az állami mellé további 20 százalék támogatást lakásonként. Ez újabb maximum 160 ezer forintot jelentene.
„A T-Szol Zrt. kezelésében van egy önkormányzati cég, a Távfűtési Rendszert Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek számláján rendelkezésre áll 32 millió forint, ez a távfűtött lakások energetikai korszerűsítésére használható. Emellett kérem polgármester asszonyt, azonnal intézkedjen, hogy a nonprofit kft.-nek legyen ügyvezetője. Fél éve nincs kinevezett ember a cég élén, ami a társaság felszámolásához vezethet, valamint veszélyezteti a társaságban lévő több mint 30 milliós önkormányzati vagyont” – emelte ki Schmidt Csaba, aki a témában előterjesztést nyújt be a polgármesterhez.
Fotó és infó: kemma.hu