KiemeltKözélet

KÉT ÉS FÉL HÓNAPJA NEM LÁTOTT CSÚCSON A JÁRVÁNY

Közel ötezer új koronavírus-fertőzött egy nap alatt

4668 új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában  – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában, ahol a szokásoknak megfelelően ismertette a mai főbb járványadatokat. Később a kormányzati koronavírus portál is közreadta a mai jelentését, ami megerősíti: a koronavírus egyre erőteljesebben terjed az országban. Somogy megyében több új esetet regisztráltak, mint a járvány során valaha.

A 4668 új fertőzött az idei legmagasabb szám, magasabb még a tegnapi, nagy ugrást jelentő 4385 fertőzöttnél is. Utoljára a második hullámban, december 12-én láttunk ilyen magas adatot. A fertőzések számának alakulása egyértelműen a járvány gyorsulását jelzi. Ezzel párhuzamosan a súlyos helyzetbe kerülők köre is folyamatosan bővül: 5000 fölé emelkedett a kórházban ápoltak száma (5027), és 451-en vannak lélegeztetőgépen. Mindkét mutató gyorsuló ütemben emelkedik, és mivel a járvány csak néhány napja vett új lendületet, ez a szám várhatóan gyorsan fog tovább emelkedni.

A járvány gyorsuló dinamikája az elhunytak számában érezteti legkevésbé a hatását. Az elmúlt 24 órában 123 halálos áldozata volt a koronavírusnak, ez 45 napos csúcsot jelent. Sajnos biztosra vehető, hogy a következő hetekben itt is gyorsulást látunk majd.

 

Fotó és infó: portfolio.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close