Közélet

SEGÍTSÉGET NYÚJTANAK A LÁTÁSSÉRÜLTEK MINDENNAPJAIHOZ

Pályázatot hirdettek, a határidő március 14-e!

A látássérültek mindennapjait, önállóbb életét, munkavállalását megkönnyítő szolgáltatások biztosítására hirdetett pályázatot a kormány a Nemzeti Szociálpolitikai Intézeten keresztül – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta, idén 600 millió forintra pályázhatnak a civil és az egyházi szervezetek, szövetségek; a beadási határidő március 14-e.

Emlékeztetett arra, januárban lépett életbe az a törvény, amely szerint minden 16. életévét betöltött látássérült ember jogosult az államilag támogatott látásrehabilitációs szolgáltatások igénybevételére.

Fülöp Attila közölte, a pályázattal a céljuk az, hogy hálózati formában biztosítsák az elemi rehabilitációs szolgáltatást regionális, illetve lehetőség szerint megyei szinten is. Elmondása szerint a pályázati forrást egyebek mellett eszközök beszerzésére és a különböző szolgáltatások óraszámának növelésére lehet fordítani.

Forrás:híradó.hu; fotó:femina.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close