Közélet
FIZETNI FOG A HÍREKÉRT A FACEBOOK ÉS A GOOGLE
Megszavazta az ausztrál parlament az új médiatörvényt

Az új ausztrál médiatörvény előírja a közösségi médiának és az internetes keresőmotoroknak, hogy csak a hírportálokkal való megegyezés alapján közölhetik híreiket, vagyis egyes esetekben az előbbieknek fizetniük kell a hírtartalom megjelentetéséért – jelentette be Josh Frydenberg pénzügyminiszter. A jóváhagyott törvényváltozat megfelel annak a megállapodásnak, amelyet a Facebook a héten kötött a kormánnyal vitájuk után. Frydenberg szerint az internetes óriáscégek által a hírekért fizetendő díj lehetővé teszi a közszolgálati újságírás fennmaradását.
A Facebook a múlt héten bejelentette, hogy a készülő médiatörvény miatt, amely számára méltánytalan fizetési kötelezettséget ír elő a hírekért, a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedi felhasználóinak bármilyen hír megosztását, illetve megnézését a hírolvasók által. Ezt azzal indokolták, hogy a törvénytervezetben szerintük nem egyértelmű a hír definíciója. Olyan tartalomért is fizetnie kellett volna a Facebooknak, amelyet nem tart hírnek, és ebben akár egyet is ért a tartalom forrásával. Mint szóvivője közölte, a közösségi médiát üzemeltető amerikai cégnek mindeddig jól bejáratott együttműködése volt a tartalomszolgáltatókkal, a törvény ezt elrontotta volna.
A Facebook és az ausztrál kormány azonban a hét elején megegyezett egymással. Ennek értelmében továbbra is a közösségi médiát fenntartó cégek és a tartalomszolgáltatók dolga eldönteni, mi hír, és mi nem az, valamint hogy előbbiek mekkora összegért közölhetik ezeket. Vitás esetekben a kormány dönt.