
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntött az országgyűlés, a jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések sorsa azonban még kérdéses. Azok ugyanis csak március 1-jéig vannak érvényben – esetleges meghosszabbításukról a héten kell döntenie a kormánynak. Az elmúlt néhány hét járványügyi hírei alapján egyértelműnek tűnik, hogy egy hónappal ezelőtt a kormánynak könnyebb dolga volt, mint most, ugyanis a környezet alapvetően változott meg több szempontból is. Az események pedig csak tovább gyorsultak az elmúlt napokban.
Az emberek hangulatát egyre inkább a nyitás határozza meg. Ez érthető, hiszen már 4 hónapja élnek együtt tartósan a korlátozásokkal, a türelem fogy, főleg bizonyos szektorokban. Közben ugyanakkor valósággal berobbant a harmadik járványhullám az elmúlt három hét folyamán, és a legutóbbi napokban csak tovább romlottak a járványügyi folyamatok. A romló helyzetet támasztja alá az a friss statisztika is, miszerint két hét alatt megduplázódott azoknak az intézményeknek a száma, ahol kényszerszünetet vagy digitális oktatást rendeltek el a koronavírus-járvány miatt. Az is látható mindeközben, hogy bár az érintettek tömeges oltása halad (és a kormány mindent meg is tesz ennek érdekében, például az idősek esetén a héten megkezdődik a kínai vakcina beadása), még nem abban a tempóban és mértékben, ami érdemben felvenné a harcot a berobbanó harmadik hullámmal szemben (jelenleg 4,6%-os a magyarok átoltottsága).
Mindezek tükrében több lehetőség közül választhat most a kormány, azonban ezek valószínűsége jócskán eltérhet egymástól:
– Már most dönt a szigorítások valamilyen minimális enyhítéséről, március 1-jei indulással.
– Nem nyúl a jelenleg érvényben lévő korlátozások tartalmához, vagyis egyáltalán nem old a kormány, viszont a helyzetre való rugalmasabb reagálás érdekében csak rövidebb ideig (például újabb két héttel, nem pedig egy hónappal) tolja ki a jelenlegi intézkedések időbeli hatályát, például március közepéig.
– Nem változtat a korlátozó intézkedéseken, és ahogy eddig, ezúttal is további egy hónappal hosszabbítja meg azok időbeli hatályát (április elsejéig, azaz a húsvéti hétvége előtti napokig).
– A járványügyi helyzet olyan mértékben romlik és annyira hirtelen a következő 2-3 napban, hogy a kormány kénytelen a korlátozások szigorításáról dönteni. (Talán ennek lehet a legkisebb esélye a négy forgatókönyv közül, és hétfőn Müller Cecília országos tisztifőorvos is azt válaszolta egy kérdésre, hogy nem szeretnének új korlátozó intézkedéseket bevezetni.)