Gazdaság
SOKKAL KISEBB A VÁRTNÁL A TAVALYI GAZDASÁGI VISSZAESÉS!

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2020 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 3,7, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 1,1 százalékkal nőtt. A növekedéshez leginkább az ipar, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá – írja a Magyar Nemzet.
2020-ban a GDP volumene 5,1 százalékkal maradt az előző évitől. A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt ún. évesített index 4,5 százalékos növekedést jelez a negyedik negyedévben.
A magyar bruttó hazai termék idei alakulását támogatja, hogy a járvány növekedési lendületben lévő, jó fundamentumú gazdaságot ért – közölte a Pénzügyminisztérium az adat kapcsán. – Magyarország történetének valaha volt legnagyobb méretű, a GDP több mint 30 százalékát elérő intézkedések segítettek abban, hogy hazánk elkerülte a 2008-as válságot követően egyszer már megélt, közel 7 százalékos recessziót. A növekedéshez való visszatérést támogatja a Gazdaság-újraindítási Akcióterv is, így például az 5 százalékos lakásáfa, az otthonfelújítási támogatás, a 25 év alattiak adómentessége és a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön.
A második negyedévtől a Pénzügyminisztérium várakozásai szerint visszatér a dinamikus növekedés, és 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság!
Forrás:magyarnemzet.hu;fotó:vg.hu