KiemeltKözélet

ÁPRILIS ELEJÉRE KÉTMILLIÓNÁL IS TÖBB EMBERT OLTHATNAK BE

Orbán Viktor szerint minden vakcinára szükség van

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert az oltás menti meg az életet és a munkahelyeket, az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki a miniszterelnök ma, az Országgyűlés idei első ülésén.

Orbán Viktor elmondta, hogy a járványügyi szakemberek tudásával nem egyenlő a politikusok tudása, de az utóbbiaké a felelősség. A védekezés irányítása kormányzati feladat, de a járványügyi szakemberek véleménye mindig megjelenik a döntésben. A kormányfő elmondta, hogy a védekezés idején működnie kell az országnak, és ezt a nyári nemzeti konzultáció idején határozták meg az emberek. A miniszterelnök hozzátette: válságkezelésünk következetes, november óta nem változtattak az intézkedéseken, ezért is sikerült kordában tartani a járványt. Ismét emelkedő tendencia jöhet a járványban, ezért szükség van az eddigi szabályok szigorú és következetes betartására, valamint a parlament felhatalmazására – mondta a kormányfő.

„Nem engedhetjük meg, hogy az a vakcina, amellyel a vajdasági magyarokat oltják, ne lehessen elérhető Magyarországon” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy 2,5 millió ember oltására elegendő vakcinát vásárolnak a Sinopharmtól. Az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett sikerült elérni, hogy május végéig 3,5 millió emberrel többet tudunk beoltani, mint egy hasonló méretű nyugati ország – mondta a kormányfő. „Reális esélyünk van arra, hogy április elejére a 2 millió főt is meghaladja a beoltottak száma” – tette hozzá. Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert ez vezet vissza a normális élethez.

 

Fotó: origo.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close