
Elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki feladta magát a tatabányai emberölés után. Az elkövető ellen emberölés alapos gyanúja miatt folyik nyomozás. Az eddigi adatok szerint 2021. február ötödikén éjjel három órakor a gyanúsított eddig tisztázatlan okból a sértettre támadt, és egy 8,5 cm pengehosszúságú késsel két alkalommal mellkason, illetve háton szúrta. Az áldozat a támadás következtében elvérzett, elhunyt.
A bíróság a letartóztatás elrendelésekor figyelembe vette, hogy a nyomozás súlyos bűncselekmény, emberölés miatt indult. Indokolta a döntést az is, hogy a gyanúsított a tette elkövetése után a hatóságok elől megszökött, néhány nap múlva adta fel magát. A gyanúsított állandó lakóhelyén nem tartózkodik, hosszútávú, állandó tartózkodási helye nincs. Mindezek alapján a Tatabányai Járásbíróság úgy ítélte meg, hogy tartani kell a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, a nyomozás eredményességének veszélyeztetésétől, ezért egy hónapos időtartamra letartóztatta az emberöléssel gyanúsított férfit.
Fotó: police.hu