Közélet
3 NŐ, KÖZTÜK EGY TATABÁNYAI IS VAN AZ INTERPOL LISTÁJÁN!

Jelenleg összesen 18 magyar állampolgár van az Interpol körözési listáján, köztük három nő. Kettőjüket többek között csalás miatt keresik, a harmadik drogokkal kereskedett. De a listán van az a férfi is, aki még 2014-ben kínai ruhaárusoktól rabolt társaival 465 millió forintot Budapesten a XVII. kerületben – tette közzé a novekedes.hu oldal.
A tatabányai Dudás Ildikónak kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt kellene felelnie. Lakatos Mária Ilona Budapestről pedig csalt, és szexuális bűncselekményeket, például kerítést is elkövetett. A szintén budapesti Sipos Orsolyának a zsaroláson és a csaláson kívül még egy emberrablást is a rovására írnak a rendőrök.
Kovács Istvánnak hívják az a 62 éves bagi férfit, aki a legidősebb abból a 18 magyar állampolgárból, akiket jelenleg is keres az Interpol. Ellene azért adták ki a nemzetközi elfogatóparancsot, mert a tagja lehetett egy szervezett bűnözői csoportnak, és kábítószeres ügyei is voltak.
Az Interpol listájára nemzetközi elfogatóparancs kiadása után azok kerülhetnek fel, akikről a hazájuk rendőrsége azt gyanítja, hogy külföldre menekültek – olvasható a cikkben.
forrás: novekedes.hu; fotó: abcnews.go.com