Gazdaság

ÉRKEZNEK AZ ELSŐ EMELT ORVOS BÉREK

Ezekben a napokban érkezik meg az orvosok számlájára a megemelt bér; a mostani emelés egy több évig tartó átfogó, jelentős orvosibér-emelési program első állomása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. Mint írják: az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik.

A béremelés egyben a hálapénz kivezetésére is megoldást jelent – írták. Januártól egy kezdő rezidens eddigi 255 ezer forintos keresete 481 ezerre emelkedett, 2023-ban pedig már 687 ezer forintra nő. Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos a tavalyi 529 ezer forint helyett ezentúl 1 millió 256 ezer forintot kap, 2023-ban pedig már 1 millió 794 ezer forint lesz a fizetése. A gyakorlati időt figyelembe vevő orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, és gyógyszerészt.

Közölték azt is, hogy az orvosok mellett az ápolóknál is jelentős béremelési program zajlik. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, amennyit 2016 előtt keresett. Az elmúlt négy évben minden évben emelkedett az ápolók bére, tavaly kétszer is volt béremelés: 2020. januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bruttó bére. Az ápolói béremelési program következő állomása 2022. januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik a bérük.

Forrás: MTI, fotó: 24.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close