Közélet
TATABÁNYÁN IS MŰKÖDNEK A FOGÁSZATOK
Határozott szabályok vannak életben a vírushelyzet miatt

A járvány kitörése óta a fogászatok látogatása sem úgy megy, mint normál körülmények között – az aktuális helyzetről dr. Sárossi Benedek tatabányai fogorvos számolt be a kemma.hu oldalnak.
Az orvos elmondta, folyamatosan működnek a fogászati rendelők, lehet fogorvoshoz menni. A feltétel csupán annyi, hogy telefonon kell bejelentkezni. A beszélgetés során van egy előzetes kikérdezés, amiből kiderül számukra, hogy a páciensnek volt-e karanténkötelezettsége, vagy elkapta-e már a koronavírust.
“A koronavírussal fertőzött ember az elrendelt karanténból nem jöhet ki fogászatra jelenleg, ezt csak külön engedéllyel lehetne megtenni. Ma, egy évvel a járvány kitörése után egyre több az olyan ember, akik korábban fertőzöttek voltak, de meggyógyultak a vírusból. Az ő esetükben a tavalyi év első felében az volt az eljárás, hogy elkülönítve kezeltük őket, külön helyiségben” – ismertette a részleteket dr. Sárossi Benedek.
A fogorvos elmondta, hogy a rendelőjükben végeznek antigén gyorstesztet. Hangsúlyozta, hogy megéri inkább kivárni azt a fél órát. Ha nem biztos az ember abban, hogy nem fertőzött, akkor ők inkább elvégzik a tesztelést. A rendelőbe érkezés és az ott tartózkodás kapcsán határozott protokoll van életben.
“Egyszerre csak hárman tartózkodhatnak a helyiségben. Az ajtón maszkban kell belépni, majd egy lábzsákot felhúzni, amelynek elsősorban a tisztaság megtartása miatt van szerepe. Ezt követően kezet kell fertőtleníteni, majd kitölteni egy Covid-kockázati kérdőívet, amelyben a páciens az előre egyeztetett telefonos beszélgetés után írásban is nyilatkozik arról, hogy egészséges, nincs fertőzöttsége. Nálunk, amikor a rendelőbe belépnek a betegek, akkor automata hőtérkép előtt haladnak el, amely 37,2 fokos hőmérsékletnél sípol és fényképet készít” – mondta el a fogorvos.