Közélet

ÚJFAJTA GYORSTESZT A PATIKÁKBAN, AMIVEL TESZTELHETJÜK, HOGY ÁTESTÜNK-E MÁR A VÍRUSON

A napokban a hazai gyógyszertárakban is elérhető az első otthoni COVID gyorsteszt, ami vérminta alapján jelzi, ha már átestünk a fertőzésen, illetve oltás után megállapítható, kialakult-e szervezetünkben a védettség. A gyorsteszt azonban azt nem jelzi, ha éppen kezdődő stádiumban van a fertőzés, csak a szervezet vírusra adott válaszreakcióját mutatja ki.

A tesztet a svájci Biosynex gyártja, segítségével kiszűrhetők azok, akik nem voltak tudatában annak, hogy átestek a fertőzésen, illetve akiknek nem diagnosztizálták helyesen a tüneteiket.

A gyógyszertárban kapható teszt egy vizsgálat elvégzésére alkalmas, ujjbegyből vett vér használható hozzá, és 10 perc alatt meg is van az eredménye, a pontossága pedig közel 100 százalék.

Forrás, fotó: portfolio.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close