KiemeltKözélet

SZABÓ FERENC KAPTA A TATABÁNYA KULTÚRÁJÁÉRT DÍJAT

Jocha Györgyné vehette az Évgyűrű Díjat

Ma ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ebből az alkalomból három rangos díjat is átadtak városunkban. A Tatabánya Kultúrájáért Díjat Szabó Ferenc egyetemi és zeneiskolai tanár, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, Tatabánya Város Fúvószenekarának karnagya vette át.

A Krajcsirovics Henrik városi művészeti ösztöndíjat az ide pályázók közül Sáringer Anna grafikus vehette át, aki fiatal kora ellenére már négy kiállításon is bemutatta alkotásait, pályázati- és versenyeredményei Tatabányától Olaszországig vitték tehetségének hírét. Pályázatában célul tűzte ki Tatabánya értékeinek bemutatását a művészet eszközeivel. Az egy esztendő munka eredményét jövőre, a Magyar Kultúra Napján ismerheti meg a nagyközönség.

Az Évgyűrű Díjat Jocha Györgyné, Anna vette át. A Felsőgallai Széchenyi Nyugdíjas Klub vezetőjeként programokat, kirándulásokat szervez – a tagok nagy megelégedésére. A német nemzetiségi hagyományok megőrzésének elkötelezettje. A pályakezdő pedagógusokat is ezen a napon köszönti a város – a vírushelyzet miatt ők az intézményvezetőktől, munkahelyükön vehetik át az oklevelet.

forrás, és fotó: tatabanya.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close