Közélet

ÁLLÁST FOGLALT A HIVATALI TISZTOGATÁSRÓL AZ MSZP

Politikai állásfoglalással reagált közösségi oldalán az MSZP Tatabányai Szervezete a polgármester asszony által csütörtökön bejelentett elbocsátásokról.

A szervezet nem támogatja 24 ember elküldését a hivatalból, továbbá sérelmezi a hűségjutalom felszámolását, amely azoknak jár, akik alacsony bérük ellenére hosszú évek óta szolgálják a várost. Ez a jutalom, kifejezetten az ilyen életpályák elismerése, amihez a pártjuk továbbra is ragaszkodik. Javaslatot tett továbbá, hogy az önkormányzati képviselőkhöz hasonlóan a város vezetése is juttassa vissza havi javadalmazásának 30%-át a város kasszájába, így szerintük további milliókat lehet a munkahelyek védelmében megspórolni.

Állításuk szerint meg lehet menteni a munkahelyeket, és továbbra is fenn lehet tartani a hűséget és a kitartó munkát jutalmazó rendszert. Az MSZP ezért tárgyalásokat kezdeményez a polgármester asszonnyal, úgy gondolják, ha van visszaút az elbocsátásokból, a dolgozói bérek csökkentéséből, akkor van lehetőség a közös munka folytatására is.

Reagált közösségi oldalán a Mi Hazánk mozgalom is, amely felajánlotta a felügyelő bizottságokban történő munka folytatását és feladataik társadalmi munka keretében történő ellátását. Kérdésként fogalmazták meg, hogy vajon a koalíció tagjai is lesznek-e ennyire elkötelezettek és hozzájuk hasonlóan vállalják-e az ingyenes munkavégzést.

 

Fotó: Facebook

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close