Gazdaság

KOALÍCIÓS VÁLSÁGOT OKOZHAT A MEGSZORÍTÓ CSOMAG TATABÁNYÁN?

Politikai botrányt kavart Tatabányán Szücsné Posztovics Ilona polgármester csütörtökön bejelentett megszorító csomagja, ami nemcsak az ellenzékben ülő Fidesz-KDNP-nek, hanem a legtöbb balliberális pártnál is kiverte a biztosítékot – értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudják, hogy a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat környékén véghez vitt elbocsátások lényegében minden pártot érzékenyen érintettek, csak a DK nem vesztett pozícióiból.

Mint írják, több mint érdekes, hogy éppen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció volt az, amely 2019-ben felkérte Szücsné Posztovics Ilonát, hogy induljon el a polgármester-választáson.
Az már csütörtökön egyértelmű volt, hogy Tatabánya első embere – előzetes egyeztetés nélkül – menesztette az MSZP-s alpolgármesterét, de péntekre az is kiderült, hogy mennie kellett a politikus teljes titkárságának is. Megfosztotta felügyelő bizottsági tagságától az Összefogás frakcióból tavaly kilépett Nagy Béla független önkormányzati képviselőt is, aki többször bírálta a közösségi médiában a polgármester munkáját.
Fokozhatja helyben a feszültséget az is, hogy a megszorító csomag bejelentésénél Szücsné Posztovics Ilona nem beszélt arról, hogy az MSZP-s alpolgármester elbocsátása mellett csökken-e a DK-s alpolgármester, vagy a saját javadalmazása.

Nem tért ki arra sem, hogy a spórolás miatt mondott-e fel a 2019-es önkormányzati választások után általa megkötött tanácsadói, illetve ügyvédi megbízási szerződéseket, és ha igen, akkor hányat. A helyiek attól tartanak, hogy e téren nem takarékoskodik a város balliberális vezetése.
Mint azt megírták, a polgármester az elbocsátásokat is magában foglaló megszorító csomagot azzal indokolta, hogy az önkormányzati bevételeknek a járványhelyzet miatti csökkenése, valamint a kormányzati elvonások érdemben veszélyeztetik a közszolgáltatások biztosítását, ezért felelős vezetőként kénytelen lépéseket tenni a város pénzügyi helyzetének javításáért. Ennek érdekében a politikus csökkentette a T-Szol Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióit, valamint a közvetett önkormányzati tulajdonban lévő cégek esetében a felügyelőbizottságok tagjainak létszámát, amelyet éppen 2019-ben duzzasztottak fel.

Szücsné Posztovics Ilona jelezte, hogy a törvényben előírt minimális feltételeket betartva összességében kettővel kevesebb igazgatósági tagra, és kilenccel kevesebb felügyelőbizottsági tagra lesz szükség. A balliberális politikus kiemelte azt is, hogy a képviselői tiszteletdíjak harmincszázalékos csökkentésével az önkormányzat képviselői, bizottsági tagjai is kiveszik részüket a közös tehervállalásból, egyben szolidaritásukat fejezik ki a város felé. Emellett, szavai szerint, a költségek racionalizálásához a polgármesteri hivatal kiadásainak felülvizsgálata és csökkentése is hozzátartozik, amellyel a cél legalább háromszázmillió forint megtakarítása.

Forrás : magyarnemzet.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close