
Az egészségügyi dolgozók mellett már a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket – közölte a koronavirus.gov.hu oldal
November eleje óta vehetik igénybe a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont, orvosegyetemi hallgatók. A kormány új rendeletében jelentősen kiterjeszti a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.
A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kormányrendelet mellékleteként elérhető a Magyar Közlöny 9443. oldalán, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is – hívták fel a figyelmet.
Így tehát az érintett tatabányai dolgozóknak is érdemes utánanézni, hogy jogosultak-e, hiszen ez is anyagi segítséget nyújthat a nehéz időkben…
forrás, és kép: koronavirus.gov.hu