
Érdekes gondolatai támadhatnak a tatabányaiaknak, amikor az elmúlt hónapok városfejlesztési törekvéseiről kapnak hírt. Részben azért, mert nem sok ilyen akad: rövidke járdaszakaszok meg-megújulnak ugyan, de jelentősebbnek mondható új beruházás nem indult idén a városban. Leszámítva egyetlen városrészt, oda viszont már a második nagyobb forrás jut: a Hatos telep. Ott először közel 40 millió forintból épült játszótér és sportpálya, most pedig 300 millió forintot fordítanak a leromlott épületek rehabilitációjára.
Úgy tűnik tehát, a Szücsné Posztovics Ilona irányította baloldali városvezetés igencsak szíven viseli a Hatos telep sorsát. Ezzel önmagában semmi baj nem lenne, ha közben nem szavaznák le a többi városrészre vonatkozó fejlesztési elképzeléseket.
Marad tehát egyedül a Hatos telep fejlesztése, amire 300 millió forint támogatást nyert el a város önkormányzati épületek felújítására. Az összegből energetikai korszerűsítés történik – nyílászárócserével, valamint a külső falak, a födémek és a lábazat hőszigetelésével. Emellett másik hat, már befalazott lakás helyreállítása, tehát lakhatásra alkalmassá tétele is szerepel a projektben.
Tudják, mi a pláne ebben a sztoriban? Mondhatni a keserédes hab az erősen hiányos tortán? Hogy a most elnyert pályázatot még az előző, Schmidt Csaba irányította városvezetés nyújtotta be. Csak náluk emellett megújult szinte az összes oktatási-nevelési intézmény, felújítottak több tíz kilométernyi utat – tehát nem ez volt az egyetlen érdemleges, felmutatható beruházás. Szücsné Posztovics Ilonának itt és most egyetlen “feladata” akadt: elkölteni az ingyen kapott pénzt. “Városfejlesztés”, 2020, Tatabánya.