Közélet

MÁR MEG IS KEZDŐDÖTT A FENYŐFA VÁSÁR SZEZONJA

A termelők már elkezdték a fák kitermelését. A hazai termesztésű fajtáknál kismértékű drágulás várható. Az idei szezon más lesz, mint a korábbiak a vírusválság miatt – mondta Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke egy interjúban.

A fenyőfák kivágása már november közepén elkezdődött. A várható keresletre való felkészülés miatt ezért a termelőknek már most ismerniük kell a piaci lehetőségeket. Mivel a korlátozások megnehezíthetik az értékesítést, ezért erre is fel kell készülni – tette hozzá. Orlóci László elmondta, hogy a termelők abban reménykednek, hogy a járványhelyzet ellenére nem lesz akadálya a szabadtéri értékesítésnek.

Az árak alakulását több tényező is befolyásolja, elsősorban a piacra kerülő mennyiség, míg az import fenyők esetében a forint gyengülése is meghatározó. A behozatal a teljes piac 20 százalékát teszi ki. A manapság népszerű Nordmann-fenyő döntő többsége Németországból és Dániából érkezik, bár ebből Magyarországon is termesztenek, de a klímaváltozás miatt ez egyre nehezebb. Az elmúlt években nagyon divatos lett a Nordmann-fenyő, mert tartósabb, és nem hullajtja tűleveleit – olvasható a cikkben.

Reméljük, hogy a tatabányai piacon is mindenféle megtalálható lesz az ünnepekre…

forrás, fotó: híradó.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close