Közélet
NYAKUNKON MARAD A SZÜRKE IDŐJÁRÁS

Az előttünk álló napok nem hoznak jelentős változást időjárásunkban, a frontok elkerülik a Kárpát-medencét, így nem lesz mi átkeverje a légrétegeket és kisöpörje a nyirkos, helyenként tartósan ködös levegőt. Ezzel együtt szitálás, gyenge eső elszórtan előfordul. Az időkép.hu összeszedte, hogy mely területeken juthatunk egy kis fényhez…Hol süthet ki a nap?
Az alapvetően felhős, helyenként tartósan ködös időben csütörtökön nyugaton és délen vékonyodhat el, szakadozhat fel helyenként a felhőzet és bújhat elő a nap. Pénteken ugyanígy a keleti, északi tájak maradhatnak tartósan borúsak, míg a Dunántúlon a ködből kialakuló rétegfelhőzet délután szakadozhat és kisüthet a nap. Hétvégén a reggeli órákra az ország nagy részét boríthatja majd köd, amiből csupán hegycsúcsaink érhetnek ki. Nappal csak lassan zsugorodik a köd, legtovább az ország középső, északi részén maradhat meg, nyugaton ugyanakkor a helyenként feltámadó szélben akár több órára kisüthet a nap.A hőmérséklet általában 6-12 fok között alakul, hétvégén a napos tájakon egy-két fokkal többet mérhetünk.
Változást egy hétfőn érkező hidegfront hozhat felerősödő széllel, és kedden már napos időre ébredhetünk.
forrás, fotó: időkép.hu;