Közélet
INGYEN UTAZHATNAK A VÉDEKEZÉSBEN RÉSZTVEVŐ ORVOSHALLGATÓK IS

Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás szerdán.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók.
A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra. A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben.
MTI; fotó: tata.hu