Közélet
JÖVŐRE IS LESZ MAGYAR FALU PROGRAM

A Magyar falu programnak indulása óta már több mint tízezer nyertes pályázója van, az eddig kiosztottak támogatás összege 111 milliárd forint – számolt be róla a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten. Gyopáros Alpár elmondta: a falvak megtartóerejének növelését célzó program minden elemében sikeres, és ez Orbán Viktor személyes érdeme is, hiszen a miniszterelnök találta ki és azóta folyamatosan figyelemmel kíséri. Idén 22 pályázati felhívást bocsátottak ki, eddig 14-ben hirdettek eredményt, ezen belül hétfőn négybe – írja a híradó.hu. Ezúttal 668 sikeres pályázat kaphatott összesen 14 milliárd forintnyi támogatást – közölte a kormánybiztos. A most lezárult négy pályázatból kettő az óvodákhoz kapcsolódik. Óvodaépületek felújítására 193 pályázó kapott összesen ötmilliárd forintot. Ebben a kategóriában a program indulása óta már több mint 400 pályázó használhatott fel összesen 10 milliárd forintot. A másik hétfőn lezárult pályázatban óvodai tornaszobákra, sporttermekre kétmilliárd forintot osztottak szét 116 nyertes között – mondta a kormánybiztos. A harmadik hétfőn elbírált lezárult pályázatban faluházakra, illetve önkormányzati épületekre lehetett támogatást igényelni, ebben a kategóriában 248 pályázó kaphatott összesen ötmilliárd forintot. Tavaly óta ebben a kategóriában több mint 400 pályázó kapott támogatást 7,5 milliárd forint értékben – tette hozzá a kormánybiztos. A negyedik most lezárult pályázat 111 nyertese a közszolgálati hiányszakmákban dolgozók szolgálati lakásának kialakítására, felújítására kapott összesen kétmilliárd forintot. Erre tavaly óta 200 pályázó kapott összesen 3,8 milliárdot. Elsősorban orvosok, védőnők, tanárok, körzeti megbízott rendőrök, jegyzők szolgálati lakására lehet fordítani a támogatást. Ezen túlmenően mintegy ezer kilométernyi állami mellékút felújítását támogatta a kormány. A falusi csok keretében pedig már 15 ezer kérelem érkezett a pénzintézetekhez, további ötezer család pedig áfa-visszatérítést igényelt. A Magyar falu program jövőre is folytatódik, így további jelentős forrásokhoz jut a vidéki népesség – jelezte Gyopáros Alpár.
híradó.hu; kép:hellovidék.hu