
Második európai gyárát is Tatabánya mellett építi a dél-koreai Doosan, a beruházás értéke 75 milliárd forint – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a vállalattal való tárgyalásokban folyamatosan részt vevő Bencsik János miniszterelnöki biztos, városunk országgyűlési képviselője a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.
A 75 milliárd forintos beruházással 200 új munkahelyet teremtenek, a Kormány a beruházást vissza nem térítendő támogatással segíti, ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első, 36 milliárd forintból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták. A vállalat vezetőivel városunk korábbi polgármestere, Schmidt Csaba állapodott meg a tatabányai fejlesztésről, ezt követi a mostani, újabb beruházás.
A Doosan 125 éves múltra tekint vissza, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb elektromos autóipari beszállító vállalatának számít. Az elektromos akkumulátorokhoz gyárt rézfóliákat, és a világ több mint 40 országában több mint 40 ezer munkatársat alkalmaz. Az első magyarországi gyára 10 ezer tonna rézfóliát gyárt évente, a második gyár építésével ez 25 ezer tonnára emelkedik.
(Fotó: https://www.facebook.com/tataimedenceert/)