
Nagy Béla megint odamondta. Bele a Facebookba, keményen, ahogy szokta. Nem az első, és gyanítjuk, nem is az utolsó alkalom, hogy az önkormányzati képviselő úr kifakad a közösségi portálon. Javasolta itt már azt, hogy ott kellene hagyni évekig a gödröt a Megyeháza téren (mert az “fideszes projekt”, és akkor ugyebár csak rossz), de ment már neki verbálisan az Összefogás frakciónak is, kilépéssel fenyegetve őket (tényleg, tudja valaki, abból végül mi lett?). Ezúttal a képviselő testület egy másik tagját, Kupcsok Pétert szemelte ki Béla bá’, mint betámadnivaló célpontot. Na de mivel váltotta ki Kupcsok Péter ennek a drága jóembernek a haragját?
Azzal, hogy forgalomcsillapító küszöb (magyarul fekvőrendőr) telepítését kezdeményezte a Béla király körtér 16-18. előtti útszakaszra. Na nem csak úgy magától, fekvőrendőr-telepítési gyerekkori álmát megvalósítva, hanem a lakók kérésére. Akik mindezt nem egy facebookos szavazáson, vagy más, Béla bá’ által kedvelt módon kérték, hanem hivatalosan, aláírásukkal megerősítve. Csakhogy elkövettek egy hibát: bizony, kihagyták az ügyből Nagy Bélát.
Béla bátyánknak ugyanis nem szakmai problémája van a kezdeményezéssel, hanem csupán annyi, hogy nem őt keresték meg az ott élők, noha az ő körzetéről van szó. Hogy miért inkább Kupcsok Péterhez fordultak az érintett újvárosiak, arra csak ők tudnának válaszolni, mi csak egy kérdést tennénk fel: Ilyen esetben tényleg az előterjesztő személye a fontosabb, vagy a probléma megoldása? Szerintünk akinek az első, az inkább ne akarja a közösséget szolgálni.