Közélet

TÖBB BŰNCSELEKMÉNY ÍRHATÓ A 18 ÉVES FÉRFI ROVÁSÁRA

A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 18 éves férfit, aki kábítószert fogyasztott, majd az ismerősétől pénzt lopott és az engedélye nélkül még az autóját is használta.

A rendőrség Tevékenység-irányítási központjába október 11-én este bejelentés érkezett, hogy Szárligeten az egyik ingatlanban lopás történt. A sértett azt állította, hogy a korábban befogadott férfi, több alkalommal lopott a megtakarított pénzéből. A járőrök a megadott címen találták a feltételezett elkövetőt, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A vele szemben alkalmazott ruházatátvizsgálás során nála kábítószergyanús anyagot, és annak fogyasztásához szükséges eszközt találtak, amit lefoglaltak. Őt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a kábítószerteszt pozitív eredményt mutatott. Az is kiderült, hogy a 18 éves férfi 2020. szeptember 18-án a sértett gépkocsijának az indítókulcsát a tudta nélkül megszerezte, és azzal közlekedett.

A nyomozók M. Rolandot gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás bűntett, jármű önkényes elvétele bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás.

kép és infó: police.hu

Címkék
Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close