Közélet
ÁTADTÁK A VÁROSI DÍJAKAT

Rendhagyó időpontban, hétfőn, a pedagógusok világnapján adták át Tatabányán a Molnár János pedagógiai-, valamint a Zöld Ág Díjat. Kiemelkedő oktatási-nevelési tevékenységéért Molnár János Pedagógiai Díjat vehetett át Martin Györgyné, aki pályakezdőként került a Dózsakerti Óvodába és májusban innen ment nyugdíjba. Kimagasló értékeket közvetített művészeti nevelésben, zenei, irodalmi, és a mozgásművészetben – hangzott el a méltatásban. Díjat vehetett át Schamberger Ágnes, aki szintén friss diplomásként került jelenlegi munkahelyére, a Széchenyi István Általános Iskolába. Tizenkét éve az intézmény igazgatója, aki nyitott a szakmai fejlődésre, módszertani megújulásra. Kovács Gábor, a TSZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusa is elismerésben részesült. Vendéglátós és idegenforgalmi szakmai tantárgyakat indít, osztályfőnöki feladatokat lát el és évek óta vezeti az iskola vendéglátós munkaközösségét. Mindemellett vizsgaelnökként is tevékenykedik. Az ünnepségen átadták a Zöld Ág Díjat is, amellyel a város környezet- és természetvédelmében, a környezeti nevelésben kiemelkedő teljesítményt nyújtók munkáját ismerik el. Ördög István vehette át az elismerést, aki lelkes állatbarát. Kutyás versenyeken, vizsgákon, kiállításokon képviseli a várost.
Információ, és kép: kemma.hu