Közélet

ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS: TOVÁBBRA IS A KORONAVÍRUS KÖZÖSSÉGI TERJEDÉSÉNEK A MEGAKADÁLYOZÁSA A CÉL

Az igazolt fertőzöttek között változatlanul a 20-29 éves fiatalok vannak túlnyomó többségben, ezért van szükség a szórakozóhelyek bezárására 23 órakor – mondta az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos. Továbbra is a koronavírus közösségi terjedésének megakadályozása a cél – közölte Müller Cecília  Hozzátette: figyelik azt, hogy kisebb közösségekben – például oktatási intézményekben – terjed-e a járvány, azért, hogy helyben tudják a terjedést megakadályozni. Beszámolt arról, hogy az igazolt fertőzöttek között változatlanul a 20-29 éves fiatalok vannak túlnyomó többségben, de az alattuk és fölöttük lévő korosztályt is jelentősen érinti a járvány. Ezért továbbra is arra kérik őket, hogy tartsák be a szigorú magatartási szabályokat, mindenhol hordják a maszkot, ahol előírt, illetve szükséges. Müller Cecília elmondta: az elmúlt 24 órában 633-mal emelkedett az azonosítottan fertőzöttek száma és 8 krónikus beteg meghalt. Az elhunytak közül a legfiatalabb 51 éves, a legidősebb 94 éves volt. Valamennyiüknek volt valamilyen alapbetegsége, illetve több krónikus betegsége: jellemzően szív- és érrendszeri, anyagcsere-betegség.  A tisztifőorvos kitért arra, hogy hétfőn sokféle hír jelent meg az új eljárásrendről. Azt mondta: számos intézkedés már a júniusban kiadott eljárásrendben is szerepelt.  Ez egy olyan összefoglaló, amely az egészségügyi ellátórendszer, minden hatóság részére valamennyi kérdést, minden a járvány kezdete óta összegyűjtött tudást tartalmaz. Szerepel benne például a háziorvosi ellátási rend, a betegellátási rend. Az egyetlen lényegi változás, hogy 10 napra csökkent a hatósági házi karantén időtartama – közölte.  Müller Cecília kérdésre válaszolva is nyomatékosította: az eljárásrend szerint a háziorvos minden gyanús esetben kérheti a laboratóriumi vizsgálatot. A tisztifőorvos maga is kérte, hogy ezt minden gyanús esetben tegyék is meg a háziorvosok. Elmondta: a gyanús esetek tesztelése minden esetben térítésmentes. A tisztifőorvos azt mondta: gyarapodott a tudás, a tapasztalat. A gyógyítás és a kezelés is sokat változott tavasz óta. Ezzel együtt felhívta a figyelmet, azt senki sem tudja megmondani, hogy ha valaki megfertőződik, nála miként zajlik le a betegség. “Ezért a legbiztonságosabb, ha nem kapjuk el a fertőzést” – mondta a tisztifőorvos, azt kérve, hogy ennek érdekében tartsák be az összes szabályt. Müller Cecília kérdésekre válaszolva szólt arról is: több szakirodalomban megjelent, hogy a D-vitamin jelentősen hozzájárulhat a fertőzés leküzdéséhez. Kiemelte: a magyar lakosság D-vitamin bevitele alapesetben is alacsonyabb a kívántnál.

Forrás: MTI, kép: koronavírus.gov.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close