
Minden idők legnagyszabásúbb otthonteremtési programja valósulhat meg.
A családok életszínvonalának fenntartása, javítása a cél, mert a legjobb befektetés, ha a jövő generációjába fektet be a kormány – közölte az október 1-jétől hivatalba lépő családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden az M1 aktuális csatornán. A jövőévi költségvetésben két és félszer akkora összeg jut a családok támogatására, mint 2010-ben. A magyar kormány több mint 2500 milliárd forintot költ a családokra, a GDP 5 százalékát. Ez Európában a legnagyobb arányt jelenti. Novák Katalin hozzátette, hogy ennek köszönhetően majdnem 80 százalékkal többen kötnek házasságot, mint tíz éve, a válások száma hatvan éve nem volt olyan alacsony, mint most, és egyre többen mernek gyermeket vállalni: 2020 első hét hónapjában 2500 gyerekkel több született, mint a múlt év azonos időszakában.
A nők foglalkoztatásával kapcsolatban elmondta, a kormány lehetőségeket kínál a családoknak, hogy úgy szervezhessék az életüket, ahogy nekik a legideálisabb. Az édesanyáknak például lehetőségük van akár három évet is otthon tölteni a gyermekükkel, de a bölcsődei férőhelyek bővítésének és a nagyszülői gyednek köszönhetően hamarabb is visszatérhetnek munkahelyükre.
Áder János köztársasági elnök családokért felelős tárca nélküli miniszterré nevezte ki Novák Katalint hétfőn, a Sándor-palota Tükörtermében.
Forrás: MTI, fotó: MTI/Burzák Noémi