KiemeltKözélet

KÉPZELT INTERJÚ HAJDU “DROID” FERENCCEL

Lapunknak sikerült képzelt interjút készíteni a felső tízezerhez tartozni akaró Hajdu Ferenccel, aki a bizottsági ülésen droidnak nevezte az Ipari Parkban dolgozó tatabányaiak ezreit, civilben viszont kénytelen leszállni Rotschildék hintójáról, és melósban nyomni az asztalosmesterséget.

– Hajdu “úr”, nem gondolja, hogy erős túlzás “droid”-nak nevezni azon polgártársait, akik a mindennapi tisztes megélhetés érdekében az Ipari Park világmárkákat képviselő, kiemelkedő tudású alkalmazottakat is foglalkoztató cégeinél vállalnak munkát? Annak fényében használja e kifejezést, hogy ezen munkavállalók lényegesen többet tettek le az asztalra, mint az Ön szakmunkás bizonyítványa. Nem gondolja, hogy ez Önre nézve is borzalmas hiba?

– De.

– Akkor bizonyára azt is gondolja, hogy visszább kellene venni az arcból, ami egy év alatt sokszorosára nőtt magán. Ez valószínűleg azért történhetett meg, mert Ön egy kisstílű lúzernek fest, az igazábóli “droid”, aki a “politikai kapcsolatai” nélkül ki tudja, hol lenne, hiszen az mszp jelöltjeként három fullbukta választás után, tavaly a véletlen folytán valahogy sikerült önkormányzati képviselői mandátumot szereznie – feltehetőleg csakis azért, mert a körzetében élőknek fogalmuk sem volt, ki is Ön valójában. Igazából csakis a kormánypárt ellen szavaztak, és így juttatták be a testületbe.

– Ez így van!

– Végezetül, tisztában van a droid szó jelentésével?

– Igen. A droid a tatabányai ipari parkban dolgozó ember. Megmondtam.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close