
Az elmúlt hetekben már többször foglalkoztunk a Tulipános Házzal kapcsolatos botrányos esetekkel. Többször hittük, hogy már nem tudnak meglepni bennünket, mert ennél nagyobb melléfogást már elképzelni sem tudunk, de városházi informátoraink mindig meg tudnak lepni bennünket. Úgy tűnik, Szücsnééknél mindig van lejjebb.
Tudják, a polgármester asszony tervei szerint most adták volna át az épületet Bányásznap alkalmából. A forrásaink szerint az épület teljesen üres. Nincs benne sem a földszinten, sem az emeleten egyetlen bútor sem. Egy évet késett az épület, és Szücsné Posztovics Ilonáéknak mégsem sikerült egy év alatt beszerezni a bútorokat. Itt rögtön megállunk, hiszen felvetődhet a kérdés: miért nem szerezte már be korábban Schmidt Csaba a bútorokat? Az igazán érdekes az, hogy beszerezte. Még tavaly szeptemberben kötött bútorvásárlási szerződést közel 20 millió forint értékben. A szállítási határidő november közepe lett volna.
Miért nem érkeztek meg ezek a bútorok? Nem tudjuk. Azt azonban sikerült kideríteni, hogy az eredeti tervek szerint több millió forintért bérelt volna bútorokat Szücsné Posztovics Ilona a megnyitóra és azt követő rendezvényekre, ugyanis sem az étteremben, sem a nagyteremben, de még lehet, hogy az egész épületben nincs egyetlen szék sem.
A történetben számunkra az a furcsa, hogy Szücsné Posztovics Ilona a projekten dolgozók közül egyet sem vont kérdőre. Nem igazán értjük, hogyan kerülhették el a felelősségre vonást, hiszen kívülről nézve olyan, mintha az elmúlt fél évben hibát hibára halmoztak volna.
A polgármester asszony előterjesztése szerint nem válaszoltak időben a kivitelező feltett kérdéseire, nem rendelték meg időben a bútorokat, átvették a házat a kivitelezőtől, pedig tele van hibával, és a használatbavételi engedélyt sem kapta meg az épület. Még a lift sem működik, és a 250 milliós kötbér is a ködbe vész. Vajon azért nem bántják a projektben lévőket, mert mindent Szücsné utasításai szerint tettek?