KiemeltKözélet

NEM SZERETNÉK BEZÁRNI AZ ISKOLÁKAT

Holnap elkezdődik a 2020/21-es tanév

Szeptember 1-jén kezdetét veszi a 2020-2021-es tanév, ami az koronavírus-járvány miatt más lesz, mint a megelőzőek. Mind a diákoknak, mind pedig a tanároknak figyelni kell a járványügyi szabályokra – már csak azért is, hogy minél kevesebben beteegedjenek meg, és hogy ne kelljen bezárni az iskolákat a vírus miatt. A tavaszi digitális oktatás sikeres volt ugyan, de a gyerekeknek szükségük van egymás társaságára, és a tanárok személyes segítségére is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón a tanévkezdésre vonatkozóan arról beszélt, azon dolgozik a kormány, hogy ne kelljen iskolákat bezárni, az egyedi esetekre vonatkozó jogszabályi környezet készen van, ez pedig lehetővé teszi az oktatási intézményekben a területi alapú szigorítást, amennyiben szükség lenne rá. Vagyis azt, hogy szükség esetén csak egy iskolát zárjanak be, vagy néhányat, ne az összeset az országban. Magyarán szólva: ha egy iskolában fertőzötteket találnak, akkor azt bezárhatják és ott ideiglenesen visszatérhet a digitális oktatás.

A hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok 500 ezer forintos bérkiegészítést kapnak, amit egy hónapon belül fizetnek ki nekik.

Más külföldi állampolgárokhoz hasonlóan, a Magyarország határai mentén élő nem magyar állampolgárságú diákoknak is meg van a lehetőségük a korlátozott, azaz 30 kilométeres sávban történő határátlépésre, kivételt képez ez alól Ukrajna, amely a saját állampolgárai számára teljes egészében lezárta a határait. Tehát Ukrajnát leszámítva átjárhatnak a diákok tanulni Magyarországra, karantén vagy tesztelés nélkül.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close