KiemeltKözélet

ÖN FUTNA AZ ELHAGYATOTT KISERDŐBEN?

Szücsnét nem érdekli, mit szeretnének a tatabányaiak

Annak ellenére, hogy a júliusi közgyűlésen a képviselők Schmidt Csaba javaslatára úgy döntöttek, hogy meg kell vizsgálni, lehet-e biztonságos környezetben, máshol kialakítani az új futópályát (erre konkrét javaslatokat is megfogalmazott a Fidesz-KDNP frakcióvezetője), Szücsné Posztovics Ilona ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez, hogy a kiserdőben legyen az, fittyet hányva a korábban megfogalmazott aggályokra.

Még arra sem vették Szücsnéék a fáradságot, hogy a tatabányaiak által leginkább támogatott Alsógallai falurétre való telepítést megvizsgálják – derült ki az előterjesztésből. A közgyűlésen a saját ötlete mellett kardoskodó polgármesternek ismét elmondták a képviselők, sőt, Boda Bánk közbiztonsági tanácsnok külön kihangsúlyozta, hogy közbiztonsági szempontból is igen aggályos az elképzelés. Az elhagyott, gazzal benőtt, amúgy is kevesek által használt területen futókört kialakítani veszélyes. Sajnos történtek már olyan esetek az országban is, ahol erdei futás közben támadtak meg embereket, így a szakemberek kifejezetten ellenzik, hogy a kiserdőben épüljön az új pálya, hiszen senkinek sem lenne jó, ha a város felelőtlen döntése miatt lennének esetleg áldozatok. Ráadásul Szücsné Posztovics Ilona olyan helyre szeretne futópályát építeni, amit nehéz megközelíteni, nincs közvilágítás, nincs egy ivókút sem, és a parkolási lehetőségek sem biztosítottak, az erdőirtásról nem is beszélve. A polgármester hajthatatlan volt, ragaszkodott a kiserdei futókörhöz, azonban a képviselők többsége a biztonságot szem előtt tartva elutasította a polgármester javaslatát.

A kérdés már csak az, Szücsné miért ragaszkodik az észérvek ellenére is pont a kiserdőhöz. Vajon tud valamit, amit mi még nem? Esetleg ő már sejti, ki építene ott pályát?

(A fotó illusztráció)

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close