
Azután, hogy néhány perccel korábban a tatabányaiak családtámogatását akarta megvonni (és úgy, hogy idén például még egyetlen járda-, út- és játszótér-felújítás sem kezdődött meg, mert ugye a koronavírus miatt nincs pénz) Szücsné Posztovics Ilona arra tett javaslatot, hogy a város 135 millió forint plusz áfáért vegye meg a Shell kút mögötti gazos területet – úgy, hogy még nem tudjuk, mire is tudnánk azt fordítani.
Az már csak bizonyára a véletlen műve, hogy alig néhány nappal azután, hogy megjelent a hirdetőtábla az eladó területről, már kész is az előterjesztés és a közgyűlés elé vitte a javaslatot. Bizonyára a nyári szabadságolások alatt megbokrosodott a hivatal, és már nem kellenek hónapok egy-egy anyag előkészítéseshez. Vagy talán ez egy kiemelten fontos adásvétel lenne Szücsnének, ezért lett ilyen gyorsan kész az anyag. Az is bizonyára csak a véletlen műve, hogy az ingatlantulajdonos nem túl gyakori (Majerik) vezetékneve éppen megegyezik az egyik közösségi oldalon leglelkesebben Szücsné intézkedéseit éltető úriemberével.
Szerencsére a képviselők többsége a józan eszére hallgatott, és fontosabbnak tartotta a városi fejlesztéseket, mint az eszeveszett költekezést, így elutasították Szücsné vásárlási javaslatát.