Közélet
4 KOCSI ÉS 1 MOTOR LETT EGY TATABÁNYAI RONGÁLÓ “ÁLDOZATA”

A rendőrségre 2020. augusztus 3-án hajnalban érkezett bejelentés, miszerint Tatabányán egy férfi kiabál, és több parkoló járművet is megrongált. Az elkövetőt állampolgárok zavarták meg cselekménye közben, és a menekülő tettest követték is egy darabig, amíg szem elől nem tévesztették.
A kiérkező járőrök a megadott címen lévő parkolóban három megrongált autót és egy motort találtak. A szemtanúk elmondása alapján elindultak a tettes felkutatására. Néhány utcával arrébb megtaláltak egy betört ablakú gépkocsit, amivel az elkövető kigurult a parkolóból, majd az út szélén hagyta azt. Nem messze onnan a 26 éves elkövetőt is megtalálták, akit elfogását követően előállítottak a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Ellene lopás vétség kísérlet és rongálás vétség elkövetése miatt indult eljárás. K. Gyulát a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásának indítványozását.
Az üggyel összefüggésben egy 29 éves férfival szemben is eljárás indult, bűnpártolás vétség elkövetésének gyanúja miatt, aki segítséget nyújtott K. Gyulának abban, hogy elrejtőzzön a hatóság elől. Kiderült, hogy B. Dániel ellen korábban a Miskolci Törvényszék elfogatóparancsot adott ki lopás bűntett elkövetése miatt, így a rendőrök őt is őrizetbe vették.
police.hu