KiemeltKözélet

MÉGIS MARADNAK A „SCHMIDT-KUCKÓK”?

Újabb be nem tartott választási ígéret Szücsné Posztovics Ilonáéktól?

Úgy tűnik, mégis megmaradhatnak városszerte az ún. „Schmidt-kuckók”, vagyis a bekerített hulladékgyűjtők. Legalábbis ez derül ki Fekete Miklós előterjesztéséből – a köztisztasági rendelet módosításáról csütörtökön dönt az önkormányzat képviselő-testülete. A jelek szerint mégis jó ötletnek tartják a baloldali ellenzék képviselői a kezdeményezést, hiszen még a korábbi kampányígéretüket is hajlandóak megszegni Szücsné Posztovics Ilonáék a bekerített kukák megmaradásáért. Persze nem ez az egyetlen érdekesség az előterjesztésben.

Megszűnik a türelmi idő, vagyis kötelező lesz bekeríteni a közterületen lévő kukákat. Ugye mindenki emlékszik, a választási ígéret ennek éppen az ellenkezője volt! Az még hagyján (bár annyira mégsem), hogy a szolgáltatónak már nem lesz kötelező kimosni a 770 és 1100 literes edényeket évente kétszer, de pl. ha belefagy a kukába a szemét, akkor a tulajdonosnak kell azt elvinnie. Esetleg a baloldali ellenzék már egyenesen fűtött hulladékgyűjtőkkel tervez, vagy a tavasz a virágillat mellett az olvadó szemét orrfacsaró bűzét is magával hozza majd?! Hasonlóan kellemetlen helyzeteket szülhet, hogy a kukák melletti szemetet a jövőben már nem kell elvinnie a szolgáltatónak. Bár a konténerbe fagyott szemét kikaparása után a konténer melletti hulladék összegyűjtése szinte már ujjgyakorlat lehet majd a tatabányai lakosok számára…

Abban már „némi” anyagi kockázatot is látunk, hogy amennyiben nem viszi el időben a szolgáltató a szemetet, akkor nem kell kötbért fizetnie, pedig eddig kellett… A tatabányai vállalkozások nyilván hatalmas „örömmel” veszik majd tudomásul, hogy a többségüknek legalább 240 literes edényt kell rendelnie a jövőben. Szüneteltetést, ahogy eddig, ezentúl is lehet majd kérni – de ha nem tartjuk be a határidőket, akkor az bizony jogvesztő hatályú lesz.

Összességében úgy érezzük, a szolgáltatások inkább csökkennek, és úgy tűnik, a közszolgáltató kényelme fontosabb Szücsné Posztovics Ilonáéknak, mint a tatabányai lakosok érdekei. Hogyan mossák ki az edényeiket a társasházakban élők? Ha nem viszi el a szemetet a cég, kötbért sem kell fizetnie. Miért is?

 

A teljes előterjesztés megtekinthető a város honlapján – a hármas számú előterjesztést érdemes olvasgatni:

http://tatabanya.hu/Varoshaza/Kozgyules/eloterjesztesek/2020/0730rendkivuli/$rppid0x110820x12_pageNumber/1

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close