
Jól halad a katolikus gimnázium építése – számolr be róla Bencsik János. Megkezdődött az új tetőszerkezet építése, kiválasztották a tetőhéjazatot, érkeznek az új, fából készült ablakok, épül a főbejárat és leendő tornacsarnok szerkezete – ismertette az aktuális munkafázisokat a Tatai-medence kiemelt járműipari térség összehangolt fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa, városunk országgyűlési képviselője. Az első ütem befejezése ez év végére várható.
A politikus kiemelte: négy évvel ezelőtt Schmidt Csabával, Tatabánya előző polgármesterével kezdeményezték a Kormánynál az egykor patinás középület megmentését és közcélú hasznosítását. Miután Tatabányán 30 éve működik katolikus óvoda, és több mint negyedszázada katolikus általános iskola, nagyon sokan szorgalmazták egy felekezeti középiskola létrehozását is, mivel a szülők nem szívesen engedik el más városba 14 éves gyermeküket. A jövőben az az épület, amelyben a megye lakóinak ezrei születtek, iskolaként szolgálhatja a jövő nemzedékeinek szellemi gyarapodását.
Bencsik János hozzátette: az intézményt fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye vezetésével most azon dolgoznak, hogy megteremtsék a finanszírozási hátterét a tornacsarnok és az aula teljes körű befejezésének is.