
Új divat jött szokásba a Városházán: a jól megszokott minden hónap harmadik csütörtöki ülések helyett – ami egyébként is a munkaterven van – Szücsné rendkívüli közgyűléseket hív össze.
Azt nem tudjuk, mi lehet az oka, de többen sejteni vélik, hogy így próbálja kijátszani a polgármester a szakbizottságokat, nehogy szakmai vélemnyeket fogalmazzanak meg, Ugyanis – mint megtudtuk a jegyzőtől a múltkori rendkívüli közgyűlésen -, a rendkívüli ülések anyagait nem kell a szakmához értő bizottság elé vinni.
Nem tudjuk, hogy pontosan mi lehet az ok, de biztos, hogy alig egy órával a közgyűlés megkezdése előtt a város honlapján még nem voltak olvashatóak a ma tárgyalni kívánt anyagok.
Városházi információink szerint a titkolózásnak ez az egyik oka, a másik pedig az, hogy vannak olyan előterjesztések, mint például a Judo csarnok ügye (amit már két héttel ezelőtt is tárgyalni szeretett volna sürgősséggel Szücsné, de ma is lekerült a napirendről), amelyekhez a mai napig nem készült el az előterjesztés. A másik ilyen anyag amire hiába várunk, a Horizont 2020 program. Ha jól emlékszünk, még tavaly nyáron döntött a képviselőtestület, hogy indulunk a pályázaton, de úgy tűnik, ez is elúszni látszik, egy év alatt ezt sem sikerült elkészítenie a hivatalnak.