KiemeltKözélet

GYALOGÁTKELŐKET TESZ BIZTONSÁGOSABBÁ A BRIDGESTONE

Tatabánya öt kiemelten veszélyes gyalogátkelőhelyét tette biztonságosabbá figyelemfelkeltő piktogramokat felfestésével a Bridgestone és Tatabánya Város Önkormányzata. A jelölések az úttesten való biztonságos átkelés mellett a koronavírus járvány miatti megfelelő távolságtartásra is figyelmeztetnek. A tavalyi év során 810 gázolás történt a gyalogátkelőhelyeken hazánkban, melyből 29 volt halálos kimenetelű, sokszor azért, mert a gyalogosok megfelelő körültekintés nélkül a telefonjukra figyelve, vagy zenét hallgatva kelnek át a zebrán. A Bridgestone és a város akciójának célja ezen balesetek számának csökkentése.

A gyalogos balesetek közül vezető helyen áll a meggondolatlan, hirtelen lelépés az úttestre. Számos alkalommal fordul elő, hogy a gyalogosok lehajtott fejjel, telefonjukat nyomkodva, vagy üzenetet írva közelítik meg a zebrát, sok esetben pedig fülhallgatóval, zenét hallgatva vagy videót nézve teszik ezt, ami miatt még a szabályosan közlekedő gépkocsik figyelmeztetését és dudálását sem hallják. A gyalogosokra vonatkozó baleseti statisztikák évről évre egyre szomorúbb képet mutatnak: csak tavaly Komárom-Esztergom megyében 36 ilyen jellegű gázolás történt, melyből 3 sajnos halállal végződött, pedig sok tragédia elkerülhető lehetne némi odafigyeléssel.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close