KiemeltKözélet

MIÉRT KERÜL 500 MILLIÓVAL TÖBBE A HIVATAL?!

A városi költségvetés módosításának érdekességei 1.0

Múlt héten elfogadta polgármester asszony a költségvetés módosítását. Valószínűleg erről sem hallott senki. A szokásos lapítást látjuk a város gazdálkodását illetően is. Szücsné Posztovics Ilona egyszemélyben döntött, nem volt egyeztetés, vagy a különböző vélemények begyűjtése – csak egy döntés fű alatt, mint a hétfőtől indult új buszmenetrend esetében. Gyorsan megnéztük a változásokat, amikből azonnal láttuk, hogy sok cikkre elegendő anyagot jelent…

A járvány elleni védekezésre, amit a polgármester asszony igazi sikertörténetnek tart, 125 milliót fordított az önkormányzat. Ez akár még dicséretes is lehetne, de: a Polgármesteri Hivatalnak plusz 213 milliót adott Szücsné Posztovics Ilona. Ebből láthatjuk is az igazi fontossági sorrendet, és megfogalmazódnak bennünk a kérdések: Ennyire kell a barátoknak a pénz? Ha nem is működött a hivatal, hogyan kerülhet többe? A hat pártban ennyi ember van, akit el kell helyezni? Azt tudjuk, hogy fel kellett venni a DK-s Hoffer Dávid anyukáját, a hivatalnak kellett egy második aljegyző, az elküldött irodavezetők kifizetése is sokba kerülhetett (a vészhelyzet alatt vált meg a polgármester asszony a pénzügyi és stratégiai iroda vezetőjétől is). Az új aljegyző éves bére egyedül 13-15 millió forintba kerül, ami a védekezésre költött pénz egytizede! Azt egyébként már tavasszal is kifogásolta a Fidesz frakció, hogy 300 millióval többe kerül a hivatal, de a koronavírus járvány idején már 500 millióra(!) növekedett a különbség tavalyhoz képest. Információink szerint a személyi költségek emelése azért is szükséges, mert rövid időn belül az összes korábbi irodavezetőt le fogja cserélni Szücsné Posztovics Ilona. Kerül, amibe kerül – hiszen például a felmentett Szlávik András pénzügyi irodavezetőnek mindössze másfél éve volt hátra a nyugdíjig, de a “szociálisan érzékeny” városvezetést ez nem zavarta a felmentésekor. Költségvetési összeállításunkat hamarosan folytatjuk.

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close