
Tatabánya nem a fideszé – mondta tavalyi kampányában Szücsné Posztovics Ilona, akkor még könyvelő és könyvvizsgáló. És nem is a DK-é – mondhatta ugyanő, aki szavakkal távol tartotta magát a baloldali, úgynevezett szivárványkoalíciótól. Most meg ott reklamált a Gyurcsány-pártiak között…
Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya magát “függetlennek” valló polgármestere tavaly ősszel kimondta: Tatabánya nem lehet a fideszé. Akkor kié? A DK-é? – kérdezhették őt, sőt Bencsik János, Tatabánya parlamenti képviselője fel is szólította az októberi alakuló ülésen Szücsnét: valljon színt, hiszen az nem járja, hogy valaki a plakátokon hat párt támogatottjaként jelzi magát, az első közgyűlésen pedig vadidegenként tekint a hat pártra, akiknek vizén becsónakázhatott a városvezetői székbe.
Szücsné akkor is függetlennek vallotta magát. Az idők során azért elkopnak a vallott szavak, és egy-egy ember a tettei és kapcsolódásai alapján ítéltetik meg.
Szücsné azóta pózolt az mszp “nagyágyúival”, meg persze Dobrev elvtársnővel, Gyurcsány Ferenc feleségével.
Legutóbb Varju Lászlóval próbálták az egekbe emelni magukat és egymást, kevés sikerrel.
A napokban Ilona asszony a közösségi térben pompázott, amint Varju elvt… illetve képviselő úr fogadta remekebbnél remekebb tanácsaival, majd szerda reggel Szücsné már a Parlament előtt jelentkezett élő videóval, hogy elmondja: ő ide ma bemegy, és elmeséli a városát nyomasztó gondokat.
De mivel sem Ilona, sem a többi polgármester nem parlamenti képviselő, a Varju László (DK) vezette bizottság leszavazta a felszólalásukat a teremben.
Lett is “hatalmas felzúdulás”, és Szücsné Posztovics Ilona a többi DK-s polgármesterrel együtt az Országház előtt fejthette ki mérhetetlen haragját.
Még szerencse, hogy Szücsné Posztovics Ilona nem független, hanem most már nyíltan Gyurcsány Ferenc embere, hiszen így társaságban méltatlankodhatott, nem kellett egyedül ezt tennie.
Ugyanakkor Szücsné Posztovics Ilona a napokban más ügyben is parlamenti képviselőtársat kért fel tatabányai ügyekben: nos, azt a párbeszédes Szabó Tímeát (igen, a határon túli magyaroknak juttatott néhány maszk miatt őrjöngő nőt), akinek se Tatabányához, se a Kormányhoz nincs semmilyen köze.
Persze, hogy Szücsné azon akciójával sem lett semmi. Miért is lett volna?
Csak a duma.
Akkor most ki van kivel?