
2016-ban a kormány és a város között megkötött, a Modern Városok Programhoz kapcsolódó megállapodás részeként épülhet egy új aluljáró Bánhida és Sárberek között. A megállapodást aláíró Schmidt Csaba expolgármester még tavaly novemberben kezdeményezte, hogy a város biztosítson 3% önerőt a beruházáshoz, hogy a 7 milliárd forintos fejlesztés minél hamarabb elindulhasson. Ez a beruházás is jól mutatja, nincs büntetve a város, hiszen 97%-ban kormányzati forrásból és kormányzati döntéseknek köszönhetően épülhet az aluljáró – persze ha el nem szerencsétlenkedik. Szücsné Posztovics Ilonáék február elején be is jelentették, hogy Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel közösen aláírták a kivitelezői szerződést. Azóta eltelt jó fél év, és se munkagépet nem láttunk a területen, se érdemi információt nem tudunk a beruházásról.
Vajon a késlekedésnek is meg lesz a felelőse? Az új vagy a régi pályázati irodavezető lesz a hibás? Esetleg a beruházási irodavezető lesz a bűnbak? Nem tudhatjuk, de városházi forrásaink szerint az igazi Bermuda háromszög a polgármester asszony íróasztala, ahol rendre hetekre eltűnnek az iratok, vagy megpihennek 3-4 hétre. Aggódalomra van ok, mert így veszélybe kerülhet a 2022. év végi befejezés, ami információink szerint három milliárd(!) forint pályázati pénz visszafizetését eredményezné!
No, de ne aggódjunk annyit. Tudjuk, a jó munkához idő kell – de szokták mondani, hogy a rosszhoz még több…