Közélet
A TATABÁNYAI BÍRÓSÁG EGY KÁBÍTÓSZER TERMESZTŐT ÉS A TŐLE VÁSÁRLÓ FÉRFIT IS LETARTÓZTATTA

A gyanú szerint a Veszprém megyében élő férfi a lakóhelyén kannabiszt termesztett, a megtermelt kábítószerből pedig 2020. márciusa és június 1-je közötti időben legalább négy alkalommal, összesen 750 grammot értékesített egy férfinak, illetve ő maga is fogyasztott belőle – olvasható a Tatabányai Törvényszék közleményében.
A vevő a kannabiszt részben tovább értékesítette egy harmadik férfinak Tatán, az újabb vevő pedig a megvásárolt kábítószert Tatabányán értékesítette tovább.
A nyomozó hatóság a kábítószert termesztő férfi lakóhelyén kannabisz növényt és növényi törmeléket, míg a tőle vásárló férfitól 408,52 gramm bruttó súlyú növényi eredetű anyagot és mindkét személytől azok értékesítéséhez szükséges tárgyakat foglalt le.
A Tatabányai Járásbíróság 2020. június 8-án egy hónapra elrendelte a termesztő és a tőle vásárló férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást megnehezítenék, illetve újabb bűncselekményt követnének el.
A végzés nem végleges.
forrás: https://tatabanyaitorvenyszek.birosag.hu/, kép: csak illusztráció